Rosecha – fermentált organikus japán tea 60 gr
Ez a tea ízében és aromájában teljesen egyedi, mint bármely más tea, amellyel eddig találkoztunk.
Édes desszertes aromái vannak, íze pedig egy kínai sötét teára (heicha) emlékeztet – olyanra amelyet mintha egy cukrászdában tároltak volna.
Illatában eper is megjelenik, kicsit hasonló a ‘rooibos’ főzetéhez, (de csak icipicit).
A teaital rózsaszínes-vöröses színű és ízében még a pirított japán tea, a hojicha ízjegyei is fellelhetőek.
Nehéz leírni…ez egy teljesen új tea kategória. Szó szerint, hiszen ennyire ellenőrzött és szabályozott fermentációval még nem készítettek máshol a világon teát, csak itt, ez a cég Shizuokában.
Érdekessége, hogy a szigorúan ellenőrzött fermentációhoz ugyanazt a „fekete koji” nevű élesztőtörzset használják fel, mint a helyi szaké készítésekor. Az tea alapanyaga másod szedésű levél amely alapból magasabb antioxidáns tartalommal bír mint az első szedésűek. A fermentáció alatt ezek közül egy pár átalakul és így két teljesen új polifenolt fedeztek fel (Teadenol „A” és Teadenol „B”) melyek – állítólag – segítenek a zsír lebontásában. Mi nem mondjuk, hogy mindenki ettől fog majd lefogyni, de, hogy egészséges a tea az biztos! 🙂
A képek között angol nyelven leírást is olvashattok erről a japánul „Yamabuki Nadeshiko” nevű teáról.
60 gr-os kiszerelés, Japánban csomagolva, nitrogénnel töltött zacskóba, mely minden maradék oxigént kiszorít a tasakból.
Elkészítéséhez 4 gr tealevelet használjatok, kb. 200 ml vízhez és 95 fokos vizet. Az áztatási idő pedig 40 mp legyen. Ettől eltérni lehet és érdemes is, saját ízlés és preferenciát figyelembe véve.
JAS (japán mezőgazdasági sztenderd): csak a következő feltételeknek megfelelt termékek kaphatják meg ezt a minősítést:
- Tiltott növényvédőszerek és műtrágyák használatának mellőzése legalább 2 évre visszamenőleg ültetéskor, palántázáskor
- Tiltott növényvédőszerek és műtrágyák használatának mellőzése legalább 2 évre visszamenőleg a növények növekedésének idejére
- A védekezés illetve a tápanyag utánpótlás kizárólag természetes módon és összetevőkből előállított anyagokkal történhet
- Az ültetvényt és a feldolgozó helységeket növényvédőszerektől és műtrágyáktól védeni szükséges
- GMO magok nem engedélyezettek
- Még betegségek, járványok és rovarok ellen sem lehet használni növényvédőszereket.